A Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger között fekvő Georgiához – ahogy maguk a georgiaiak is emlegetik – nem volt szűkmarkú a Teremtő. Igaz, a természeti szépségekben, az ősi keresztény kultúra emlékeiben, szellemi értékekben bővelkedő Georgia az évszázadok során nagy árat fizetett szabadsága és függetlensége kivívásáért. Az i. sz. 337-ben felvett kereszténység elterjedésével Georgia-szerte kolostorok, templomok, a korabeli tudomány kiemelkedő fellegvárai épültek. A 12. században II. György király, majd Tamar királynő uralkodása idején még 12 milliós nemzetnek hatalmas véráldozatot jelentett az idegen hódítók – perzsák, arabok, tatárok, törökök, majd az oroszok – elleni évszázados küzdelem.
A jelenleg mintegy ötmilliós georgiai nemzet azonban soha nem adta fel a nemzeti identitás megőrzésére, a nemzeti függetlenség, majd a teljes szuverenitás kivívására irányuló küzdelmet, amely a 20. század elején, igaz, rövid időre, de meghozta a függetlenséget.
A georgiai nemzeti himnuszok létrejöttének rövid áttekintése és szövegük megismerése is érzékletesen megvilágítja azokat a törekvéseket és szellemi értékeket, amelyek régtől fogva ma is jellemzik a georgiai szellemi életet és gondolkodást. Mindenekelőtt azt a fontos körülményt, hogy Georgia nem pusztán földrajzi értelemben szerves része Európának, hanem szellemi-kulturális értelemben is. A georgiai szellemi élet kiválóságai a művészetekben, irodalomban, tudományban olyan páratlan és magas színvonalú szellemi-kulturális értékekkel bírnak, amelyekkel méltán képviselik országukat az európai nemzetek palettáján.
A Georgiai Demokratikus Köztársaság 1918 és 1921 közötti függetlenségét jelképezi az első georgiai nemzeti himnusz, amelynek zenéjét és szövegét az a Kote Pochvelasvili zeneszerző írta, akinek ma nevét viseli a Tbiliszi Művészeti Iskola. Az általa írt himnuszt, amelynek címe Dicsőség, 1918 és 1922 között használták, egészen addig, amíg Georgia a Szovjetunió részévé nem vált. Georgia bolsevik megszállásával, a "szovjetizációval" és az ehhez kapcsolódó eloroszosítási törekvésekkel szemben Georgia lakossága és a szellemi élet legjelentősebb képviselői a nemzeti érdekek védelmében következetesen felléptek. A Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság 1944-től 1991-ig hivatalosként számon tartott himnuszát csak kényszerből használták. A georgiaiak szabadságvágyát azonban nem tudta elnyomni a sztálini önkény és a szovjet rendszer béklyói, sem az 1956-ban, 1989-ben, majd 1991–93-ban bekövetkező tragikus események. Az elnyomatás éveiben, még a 20. század kilencvenes éveinek elején is gyakran énekelték Ilia Csavcsavadze Édes hazám című versének megzenésített változatát. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy Ilia Csavcsavadze volt az a 19. századi arisztokrata, költő, író, államférfi, jogász, humanista filozófus, aki hazájában korának legkiemelkedőbb gondolkodójaként jelentős hatást gyakorolt a korabeli és a jelenlegi georgiai közgondolkodásra, és nagy népszerűségnek örvendett a társadalom széles rétegei körében. A Georgiai Hírek (Szakartvelosz Moambe, 1863–1877) és az Ivéria (1877–1905) című lapok alapító főszerkesztőjeként elsődleges célja a nemzetépítés, a polgári társadalom erősítése, a georgiai (kartvél) nyelv megőrzése volt az eloroszosítással szemben. Szépirodalmi és politikai-filozófiai műveiben nemzete sorskérdéseire kereste a választ. Ha itthoni példával kívánjuk elhelyezni őt a georgiai szellemi élet porondján, akkor költőként leginkább Petőfi Sándor, Arany János, Vörösmarty Mihály, politikusként Kossuth Lajos méltó párja lehetne. Szaguramói birtokán, a dolgozószobájában Kossuth Lajos bekeretezett képe nézett rá. Egy tragikus napon, 1907. augusztus 30-án Mchetától nem messze, a Cicamuri felé vezető úton gyilkolták meg bolsevik terroristák. Száz évvel a halála után, 2006 májusától az egyetemi átszervezések nyomán Tbiliszi legnagyobb és leghíresebb állami egyeteme az ő nevét viseli: Ilia Csavcsavadze Állami Egyetem.
Georgiának a nemzetté válás és a független államiság, a teljes szuverenitás kivívásának göröngyös útján egymás után sorakoznak a felemelő és egyben tragikus történelmi pillanatok, időszakok, évek. A tbiliszi 1956. március 9-i volt a georgiai nemzet első bátor felkelése a 20. század közepén a fennálló zsarnoki rendszerrel szemben, melyet a magyar ’56-os forradalomhoz hasonlóképpen a bevonuló orosz tankok fojtottak vérbe. A napokig tartó felkelésnek számtalan halálos áldozata volt, sokan börtönbe kerültek, vagy nyomtalanul eltűntek.
1989. április 9-én a Rusztaveli sugárúton összegyűlt hatalmas tömeg békés felvonulást tartott és többpárti szabad választásokat követelt. A georgiai nép a két legendás ellenzéki, Zviad Gamszahurdia és Merab Kosztava vezetésével a volt Szovjetunió térségében elsőként lépett fel a rendszerváltásért, ám a békés tüntetést a bevonuló orosz hadsereg, Sevardnadze közvetlen utasítására vérfürdővé változtatta. 1990-ben Zviad Gamszahurdia mégis sikerre vezette azt a nemzeti mozgalmat, mely Kerekasztal-Szabad Georgia néven elsöprő győzelmet aratott az ország történetében első szabad, többpárti választásokon, és egyúttal döntő vereséget mért a Kommunista Pártra, majd 1990 májusában őt magát hét jelölt közül hatalmas többséggel választották meg az ország első köztársasági elnökévé. A Gamszahurdia-kormány sikerei, jelentős vívmányai közül is a legfontosabb: népszavazás alapján kihirdették Georgia teljes függetlenségét, az önálló hadsereg létrehozását, a Szovjetuniótól való teljes elszakadást. Zviad Gamszahurdia idején, 1990-ben eltörölték a szovjet himnuszt, és 1990-től 1994-ig ismét a Dicsőség, Kote Pochvelasvili műve lett a hivatalos himnusz.
1991 decemberében, 1992 januárjában az orosz hadsereg ismét bevonult Tbiliszibe és véres katonai puccsot hajtott végre, megostromolta a Parlamentet, és elüldözte az ország törvényesen megválasztott kormányát, törvénytelen választásokkal elnöki székbe ültette Eduard Sevardnadzét, aki a 12 éves elnöki pályafutása során 1992–93-ban háborút, genocídiumot és megtorlást folytatott a saját népe ellen. Ezekben a harcokban halt meg tragikus körülmények között 1993-ban maga Zviad Gamszahurdia is. Éveken át folyt a megtorlás és a represszió, az ország politikai, gazdasági és demográfiai értelemben is katasztrofális helyzetbe jutott.
A 2003. november 23-án megtartott parlamenti választásokon a Mihail Szaakasvili vezette Nemzeti Mozgalom és a Zurab Zsvania vezette Egyesült Demokraták pártja győzött, ám Sevardnadze nem akarta elismerni a vereséget. Akkor kezdődött az úgynevezett "rózsák forradalma", amelynek véres végkifejletét sikerült elkerülni. A georgiai nép bölcsessége és kitartása meghozta az eredményt: a nagyméretű tömegdemonstrációk után Sevardnadze kénytelen volt távozni a hatalomból. A 2004 januárjában megtartott elnökválasztást Mihail Szaakasvili nyerte meg, aki Európa legfiatalabb államfőjeként már négy éve irányítja az országot. 2004-ben döntött a georgiai kormány a régi nemzeti zászló és címer visszaállításáról (a bordó mezőben fekete-fehér sávos zászló helyett a fehér mezőben piros kereszteket ábrázoló zászló lett ismét a hivatalos), valamint Zviad Gamszahurdia hamvainak Csecsenföldről való hazahozataláról és ünnepélyes újratemetéséről. Gamszahurdia temetésére azonban csak 2007 tavaszán kerülhetett sor, hatalmas tömeg részvételével. A Georgiai Köztársaság Parlamentje 2004. május 20-án határozott az új nemzeti himnuszról, ennek címe Szabadság. Szövegét Dato (David) Magradze költő írta, zenéjét Ioszeb Kecsahmadze szerezte Zakari Paliasvili (1871–1933) két nemzeti operája, az Abeszalom és Eteri (1919), valamint a Daiszi (Alkonyat, 1923) alapján. Az új himnusz az önmagára találó és újjászülető georgiai nemzet himnusza lett. A georgiaiak rászolgáltak arra, hogy végre valósággá váljanak a himnusz zárószavai: "Dicső szabadság, légy örök!", joggal bízhatnak önmagukban és abban, hogy ennyi áldozat után hazájuk elfoglalhatja az őt megillető helyet az európai államok sorában. Az új himnusz megszületése is azt bizonyítja, hogy Georgia történelmének sorsfordító pillanataiban mindig a tiszta forráshoz, azokhoz az elődökhöz fordul, akik következetesen képviselték a nemzet érdekeit az elnyomó rendszerekkel, a diktatúrával szemben, olyanokhoz, mint Ilia Csavcsavadze, Akaki Cereteli, Galaktion Tabidze, Konsztantine és fia, Zviad Gamszahurdia.
Dato (David) Magradze, a jelenkori georgiai költészet kiemelkedő és köztiszteletnek örvendő alakja 1962-ben született Tbilisziben. Elsősorban Nyereg (Marula), A király hibája (Mepuri nakli), Nikala (Niko Piroszmani, a híres autodidakta festőművész életéről), Költők (Poetebi), SALVE, Levéljegyeket hord a szél (Kari potlebis bilets arigebsz), Kifakult plakát (Gakhunebuli aphisa) című poémáival vált híressé és népszerűvé. Éveken át főszerkesztője volt a Hajnalcsillag (Ciszkari) és A nép szószólója (Komagi) című folyóiratnak. 1992 és 1995 között kulturális miniszter, majd 1999-től 2001-ig a georgiai parlament képviselője. 1997-től napjainkig a Georgiai PEN Klub elnöke. A IV. Tbiliszi Nemzetközi Könyvfesztivál Nikala című kötetét a Legjobb poémakötet díjjal tüntette ki, 2005-ben a SALVE című kötetéért Georgiai Állami Irodalmi Díjban részesült. 2003-ban a Cambridge International Biographical Dictionary Arany Medállal és Az év nemzetközi írója címmel tüntette ki. 2004-ben az Egyesült Államok Életrajzi Intézete a Golden Eagle díjat adományozta neki. Poémáit lefordították angol, német, olasz, orosz és örmény nyelvre.
¤¤¤
A jelenleg mintegy ötmilliós georgiai nemzet azonban soha nem adta fel a nemzeti identitás megőrzésére, a nemzeti függetlenség, majd a teljes szuverenitás kivívására irányuló küzdelmet, amely a 20. század elején, igaz, rövid időre, de meghozta a függetlenséget.
A georgiai nemzeti himnuszok létrejöttének rövid áttekintése és szövegük megismerése is érzékletesen megvilágítja azokat a törekvéseket és szellemi értékeket, amelyek régtől fogva ma is jellemzik a georgiai szellemi életet és gondolkodást. Mindenekelőtt azt a fontos körülményt, hogy Georgia nem pusztán földrajzi értelemben szerves része Európának, hanem szellemi-kulturális értelemben is. A georgiai szellemi élet kiválóságai a művészetekben, irodalomban, tudományban olyan páratlan és magas színvonalú szellemi-kulturális értékekkel bírnak, amelyekkel méltán képviselik országukat az európai nemzetek palettáján.
A Georgiai Demokratikus Köztársaság 1918 és 1921 közötti függetlenségét jelképezi az első georgiai nemzeti himnusz, amelynek zenéjét és szövegét az a Kote Pochvelasvili zeneszerző írta, akinek ma nevét viseli a Tbiliszi Művészeti Iskola. Az általa írt himnuszt, amelynek címe Dicsőség, 1918 és 1922 között használták, egészen addig, amíg Georgia a Szovjetunió részévé nem vált. Georgia bolsevik megszállásával, a "szovjetizációval" és az ehhez kapcsolódó eloroszosítási törekvésekkel szemben Georgia lakossága és a szellemi élet legjelentősebb képviselői a nemzeti érdekek védelmében következetesen felléptek. A Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság 1944-től 1991-ig hivatalosként számon tartott himnuszát csak kényszerből használták. A georgiaiak szabadságvágyát azonban nem tudta elnyomni a sztálini önkény és a szovjet rendszer béklyói, sem az 1956-ban, 1989-ben, majd 1991–93-ban bekövetkező tragikus események. Az elnyomatás éveiben, még a 20. század kilencvenes éveinek elején is gyakran énekelték Ilia Csavcsavadze Édes hazám című versének megzenésített változatát. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy Ilia Csavcsavadze volt az a 19. századi arisztokrata, költő, író, államférfi, jogász, humanista filozófus, aki hazájában korának legkiemelkedőbb gondolkodójaként jelentős hatást gyakorolt a korabeli és a jelenlegi georgiai közgondolkodásra, és nagy népszerűségnek örvendett a társadalom széles rétegei körében. A Georgiai Hírek (Szakartvelosz Moambe, 1863–1877) és az Ivéria (1877–1905) című lapok alapító főszerkesztőjeként elsődleges célja a nemzetépítés, a polgári társadalom erősítése, a georgiai (kartvél) nyelv megőrzése volt az eloroszosítással szemben. Szépirodalmi és politikai-filozófiai műveiben nemzete sorskérdéseire kereste a választ. Ha itthoni példával kívánjuk elhelyezni őt a georgiai szellemi élet porondján, akkor költőként leginkább Petőfi Sándor, Arany János, Vörösmarty Mihály, politikusként Kossuth Lajos méltó párja lehetne. Szaguramói birtokán, a dolgozószobájában Kossuth Lajos bekeretezett képe nézett rá. Egy tragikus napon, 1907. augusztus 30-án Mchetától nem messze, a Cicamuri felé vezető úton gyilkolták meg bolsevik terroristák. Száz évvel a halála után, 2006 májusától az egyetemi átszervezések nyomán Tbiliszi legnagyobb és leghíresebb állami egyeteme az ő nevét viseli: Ilia Csavcsavadze Állami Egyetem.
Georgiának a nemzetté válás és a független államiság, a teljes szuverenitás kivívásának göröngyös útján egymás után sorakoznak a felemelő és egyben tragikus történelmi pillanatok, időszakok, évek. A tbiliszi 1956. március 9-i volt a georgiai nemzet első bátor felkelése a 20. század közepén a fennálló zsarnoki rendszerrel szemben, melyet a magyar ’56-os forradalomhoz hasonlóképpen a bevonuló orosz tankok fojtottak vérbe. A napokig tartó felkelésnek számtalan halálos áldozata volt, sokan börtönbe kerültek, vagy nyomtalanul eltűntek.
1989. április 9-én a Rusztaveli sugárúton összegyűlt hatalmas tömeg békés felvonulást tartott és többpárti szabad választásokat követelt. A georgiai nép a két legendás ellenzéki, Zviad Gamszahurdia és Merab Kosztava vezetésével a volt Szovjetunió térségében elsőként lépett fel a rendszerváltásért, ám a békés tüntetést a bevonuló orosz hadsereg, Sevardnadze közvetlen utasítására vérfürdővé változtatta. 1990-ben Zviad Gamszahurdia mégis sikerre vezette azt a nemzeti mozgalmat, mely Kerekasztal-Szabad Georgia néven elsöprő győzelmet aratott az ország történetében első szabad, többpárti választásokon, és egyúttal döntő vereséget mért a Kommunista Pártra, majd 1990 májusában őt magát hét jelölt közül hatalmas többséggel választották meg az ország első köztársasági elnökévé. A Gamszahurdia-kormány sikerei, jelentős vívmányai közül is a legfontosabb: népszavazás alapján kihirdették Georgia teljes függetlenségét, az önálló hadsereg létrehozását, a Szovjetuniótól való teljes elszakadást. Zviad Gamszahurdia idején, 1990-ben eltörölték a szovjet himnuszt, és 1990-től 1994-ig ismét a Dicsőség, Kote Pochvelasvili műve lett a hivatalos himnusz.
1991 decemberében, 1992 januárjában az orosz hadsereg ismét bevonult Tbiliszibe és véres katonai puccsot hajtott végre, megostromolta a Parlamentet, és elüldözte az ország törvényesen megválasztott kormányát, törvénytelen választásokkal elnöki székbe ültette Eduard Sevardnadzét, aki a 12 éves elnöki pályafutása során 1992–93-ban háborút, genocídiumot és megtorlást folytatott a saját népe ellen. Ezekben a harcokban halt meg tragikus körülmények között 1993-ban maga Zviad Gamszahurdia is. Éveken át folyt a megtorlás és a represszió, az ország politikai, gazdasági és demográfiai értelemben is katasztrofális helyzetbe jutott.
A 2003. november 23-án megtartott parlamenti választásokon a Mihail Szaakasvili vezette Nemzeti Mozgalom és a Zurab Zsvania vezette Egyesült Demokraták pártja győzött, ám Sevardnadze nem akarta elismerni a vereséget. Akkor kezdődött az úgynevezett "rózsák forradalma", amelynek véres végkifejletét sikerült elkerülni. A georgiai nép bölcsessége és kitartása meghozta az eredményt: a nagyméretű tömegdemonstrációk után Sevardnadze kénytelen volt távozni a hatalomból. A 2004 januárjában megtartott elnökválasztást Mihail Szaakasvili nyerte meg, aki Európa legfiatalabb államfőjeként már négy éve irányítja az országot. 2004-ben döntött a georgiai kormány a régi nemzeti zászló és címer visszaállításáról (a bordó mezőben fekete-fehér sávos zászló helyett a fehér mezőben piros kereszteket ábrázoló zászló lett ismét a hivatalos), valamint Zviad Gamszahurdia hamvainak Csecsenföldről való hazahozataláról és ünnepélyes újratemetéséről. Gamszahurdia temetésére azonban csak 2007 tavaszán kerülhetett sor, hatalmas tömeg részvételével. A Georgiai Köztársaság Parlamentje 2004. május 20-án határozott az új nemzeti himnuszról, ennek címe Szabadság. Szövegét Dato (David) Magradze költő írta, zenéjét Ioszeb Kecsahmadze szerezte Zakari Paliasvili (1871–1933) két nemzeti operája, az Abeszalom és Eteri (1919), valamint a Daiszi (Alkonyat, 1923) alapján. Az új himnusz az önmagára találó és újjászülető georgiai nemzet himnusza lett. A georgiaiak rászolgáltak arra, hogy végre valósággá váljanak a himnusz zárószavai: "Dicső szabadság, légy örök!", joggal bízhatnak önmagukban és abban, hogy ennyi áldozat után hazájuk elfoglalhatja az őt megillető helyet az európai államok sorában. Az új himnusz megszületése is azt bizonyítja, hogy Georgia történelmének sorsfordító pillanataiban mindig a tiszta forráshoz, azokhoz az elődökhöz fordul, akik következetesen képviselték a nemzet érdekeit az elnyomó rendszerekkel, a diktatúrával szemben, olyanokhoz, mint Ilia Csavcsavadze, Akaki Cereteli, Galaktion Tabidze, Konsztantine és fia, Zviad Gamszahurdia.
Dato (David) Magradze, a jelenkori georgiai költészet kiemelkedő és köztiszteletnek örvendő alakja 1962-ben született Tbilisziben. Elsősorban Nyereg (Marula), A király hibája (Mepuri nakli), Nikala (Niko Piroszmani, a híres autodidakta festőművész életéről), Költők (Poetebi), SALVE, Levéljegyeket hord a szél (Kari potlebis bilets arigebsz), Kifakult plakát (Gakhunebuli aphisa) című poémáival vált híressé és népszerűvé. Éveken át főszerkesztője volt a Hajnalcsillag (Ciszkari) és A nép szószólója (Komagi) című folyóiratnak. 1992 és 1995 között kulturális miniszter, majd 1999-től 2001-ig a georgiai parlament képviselője. 1997-től napjainkig a Georgiai PEN Klub elnöke. A IV. Tbiliszi Nemzetközi Könyvfesztivál Nikala című kötetét a Legjobb poémakötet díjjal tüntette ki, 2005-ben a SALVE című kötetéért Georgiai Állami Irodalmi Díjban részesült. 2003-ban a Cambridge International Biographical Dictionary Arany Medállal és Az év nemzetközi írója címmel tüntette ki. 2004-ben az Egyesült Államok Életrajzi Intézete a Golden Eagle díjat adományozta neki. Poémáit lefordították angol, német, olasz, orosz és örmény nyelvre.
¤¤¤
dato magradze
Szabadság
Szentképem a szülőföldem,
Benne látom egész hazám,
Isteni kéz formált téged
Feltündöklő hegy-völgy anyám.
Eljött szabadságunk napja
Jövőnk dicsőségéről dalol,
Hajnalcsillag száll az égre
Két tenger közt átkarol.
Dicsőség neked, szabadság,
Dicső szabadság, légy örök !
Thaviszupleba
Csemi khatia szamsoblo,
Szakhate mtheli kvekana,
Ganatlebuli mta-bari
Cilnakaria Gmerttana.
Thaviszupleba dgesz csveni
Momavalsz umhersz didebasz,
Ciszkrisz varszkvlavi amodisz
Da or zhvasz sua brckindeba.
Dideba thaviszuplebasz,
Thaviszuplebasz dideba
¤¤¤
ilia csavcsavadze
Édes hazám
Édes jó szülőhazám, mért hajlik búra fejed?
Ha a jelen nem segél, szép jövendőnk már tied.
Száműzethet hősi múlt,holnapunk mégsem feled! … Meglásd,
feltámasztja még régi dicsőségedet! …
Édes jó szülőhazám, mért hajlik búra fejed?
Hozzád nőtt egy nemzedék, érted erős szíve ég,
Gondjuk csak te vagy ma is, gondjuk csakis te leszel,
Nem hagyunk cserben sosem, bennünk így bízvást hiszel.
Érdemeink alkossák fényes sorsod, hírneved,
Édes jó szülőhazám, mért hajlik búra fejed?
Szívünk a te végtelen nagy szereteted fészke,
Keblünk szilárd védőpajzs, földed legszebb éke…
Neved nem szennyezheti ész csúfos tévedése!
Harcolni is kész vagyunk, hogy vigyázzuk életed,
Édes jó szülőhazám, mért hajlik búra fejed?
1872. szeptember 15.
¤¤¤
kote pochverasvili
Dicsőség
Dicsőség a mennyei áldásnak,
Dicsőség e földi paradicsomnak,
Dicsőség a csodálatos ivéreknek*,
Dicsőség a testvériségnek és egységnek,
Dicsőség a szabadságnak,
Dicsőség az örök Életerős georgiai népnek!
Dicsőség szülőföldünknek,
Dicsőség életünk ragyogó céljainak!
Légy üdvöz, ó, öröm és szeretet,
Légy üdvöz, összefogás és boldogság,
Éljen az igazság hajnalfénye!
* Ivérek: A szerző itt az i. sz. 1–6. századi ősi Ivériára (Ibériára) és egyben a georgiai nép őseire utal.
A mai Georgia területén, illetve a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger közötti területen az i. sz. 1–6. században rabszolgatartó, majd korai feudális államok jöttek létre (Kolhida, azaz Kolhisz, Lazika, Kartalínia, azaz Kartli, Albánia).
Babirák Hajnalka írása/fordításai
http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=133340
A grúz nemzet himnusza (meghallgatható video felvétel):
