A grúz konyak

Richard Kapuscinski így ír a grúz konyakról 1986-ban:

Konyak érik a hordókban.
Nem mindenki tudja, hogyan készül a konyak. Készítéséhez legalább négy dolog kell: bor, napsütés, tölgyfa és idő. Ezenkívül, mint minden művészetben, nélkülözhetetlen a jó ízlés.
A többi nagyjából így folyik le:
A szüret után elkészítik a borszeszt. Ezt beleöntik a hordókba. A hordók tölgyfából készülnek. A tölgyfa évgyűrűikben rejlik a jó konyak titka. A tölgyfa növekszik és elraktározza magában a napot. A nap leülepedik a tölgy évgyűrűibe, ahogyan a borostyán a tenger fenekére. Nagyon hosszú folyamat, évtizedekbe is beletelik. Fiatal tölgyből nem lehet jó konyakot készíteni. A tölgy növekszik, törzse ezüstössé válik. A tölgy megduzzad, fája egyre erősebb, színesebb és illatosabb lesz. Nem minden tölgy ad jó konyakot. A legjobb konyakot a magányos tölgyből nyerik, ami egyedül nő, elhagyatva, száraz talajban. Az ilyen tölgyet átforrósítja a nap. Annyi benne a nap, mint amennyi méz a lépben.
A tölgy lusta fa, a konyakért pedig alaposan meg kell dolgoznia. A jó hordónak akár száz évig is ki kell bírnia. De vannak kétszáz esztendős, sőt még annál idősebb hordók. A hordókba beleöntik a borszeszt, ászokfára állítják. Nem kell mást tenni, csak várni. A borszesz a fába hatol és akkor a fa átadja neki mindenét, amije csak van. Átadja a napot, a zamatot, a színt. A fa kipréseli magából a nedveket, vagyis dolgozik.
Ehhez nyugalomra van szüksége.
Az első konyakot három év múltán nyerik. A legjobb a csillag nélküli konyak. Azt a konyakot tíz-húsz évtől egészen száz évig érlelik. Most olyan hordókkal dolgoznak, melyek akkor bújtak ki a földből, amikor kitört a francia forradalom.
A sokéves konyakban sok a meleg, sok a nap. Nyugodtan száll az ember fejébe, sietség nélkül....

(köszönöm Gézának, ki rátalált a cikkre)